- Az ősi gyógymódot manapság elég szűken értelmezik: eszerint a fémterápia nem más, mint „fémlemezek alkalmazása a test felületén betegségkezelés céljából”. Mennyire helytálló ez, vagy mennyiben lehet bővíteni?

 

- Az a helyzet, hogy régen valóban fémlemezeket használtak: réz-, ezüst- vagy aranylemezt. Ásatások során találtak olyan vaskorszaki koponyákat, amelyeken látni lehetett a csontlékelési műtétek nyomát, a csontosodást és a fémlemezborítást. Nem véletlenül készítettek ebből a három fémből ékszert, illetve olyan használati tárgyakat, amelyeknek közük van az egészséghez. Ilyenek voltak a kupák, szamovárok és egyéb edények. Szinte mindenhol alkalmazták, ahol fontos volt a tárgynak a vízzel vagy a vizet tartalmazó anyagokkal érintkező része. Amikor a vizet még bőrtömlőkben szállították, réz- vagy ezüstpénzt tettek bele, hogy ne poshadjon meg, ne algásodjon. Különböző kultúrákban és gyógyító rendszerekben - mint amilyen az indiai ájurvédikus orvoslás vagy a hagyományos kínai gyógyászat - például cukorbetegség esetén felizzítottak egy rézpénzt, majd pohárnyi vizet öntöttek rá, és addig forralták, amíg a víz kétharmada el nem párolgott. Így igen híg rézoldatot kaptak, és azt itatták a cukorbeteggel. A módszer egyébként igen közel áll a később kifejlődött homeopátiához.

 

Ettől kezdve egyre nagyobb figyelmet fordítottak a fémterápiákra. Megfigyelték - főleg a népi gyógyászatban -, hogy ha rézpénzt flastrommal ráragasztanak a beteg szerv fölötti bőrfelületre, akkor két dolog történhet: vagy odatapad, vagy leesik. A fémfelületet előbb megtisztítják, általában kicsit meg is szokták csiszolni, és felizzítják. Ha odatapad, az azt jelenti, hogy a bőrnek erős affinitása van hozzá, szinte vonzódik az adott fémhez. Le lehet venni a tapaszokat, a rézérme mégis megmarad a helyén. Orosz kutatók azt figyelték meg, hogy ilyenkor éppen olyan hely felé vándorol - migrál - az érme, ahol legnagyobb hiány van a rézből. Tehát például ha valakinek a hátára ragasztják, mert fáj a dereka, a májában viszont mondjuk rézhiány van, akkor a pénz „elindul”. Migrál az érme, majd - példánknál maradva - a májnál megáll, és ott marad. Később ezeket a méréseket szinte majdnem minden betegségre kiterjesztették. Főleg Velhover professzor nevét kell itt megemlíteni, mert ő írt egy könyvet, A réz terápiás és klinikai jelentősége címmel. Igen neves orvosprofesszorról van szó, akinek az édesapja ismert mikrobiológus volt, róla nevezték el az úgynevezett Velhover-effektust. A rézterápiás eljárás keleten régóta jól ismert, de úgy gondolom, hogy az internetre nem vitték fel azokat a forrásokat, amelyek például orosz nyelven elérhetők.

A mongolok is sokat foglalkoztak ezzel a témával. Egy Moszkvában élő mongol orvos, Gaava Luvszán kiváló eredményeket ért el rézkorongokkal. Észrevette, hogy ha sok nagyon kicsiny lyukat fúr a 20-30 mm átmérőjű, 2 mm vastagságú korongra, akkor erősebb lesz az élettani hatása, mert megnő a réz felülete, aktivitása. Ő volt a szerzője az első olyan kiadványnak, amelyben egy orvos-természetgyógyász tudományos vizsgálatok alapján fontos eredmények sokaságát közölte a rézről. De megemlíthetem még Slapak Vlagyimir orosz testnevelő tanár cikkét, amely az Életerő című lapban jelent meg A réz gyógyít címmel. Ebben az oroszországi eredményeket foglalja össze.

 

- Mielőtt a konkrétumokra rátérnénk, nézzük először általában a fémterápiát. A réz mellett elsősorban az arany és az ezüst jön számításba. Ha például valaki felvesz egy arany ékszert, vagy szívesen aggat magára sok aranyat, annak lehet valamilyen testi vagy lelki háttere?

- Ez a kérdés aktuális, főleg mióta megszűntek a rézékszerek és a rézből készült használati tárgyak. Egyébként a magyarok szervezetébe az utóbbi 150-200 évben azért jutott sok réz, mert a peronoszpóra ellen bordói levet, rézgálicot alkalmaztak - minden szőlőt azzal permeteztek. Ennek révén a szőlőben és a szőlőből készült termékekbe bőven jutott réz. Valaha a réz általános szernek számított, és mindenki tudta, hogy baktériumölő hatású. Ami az aranyat illeti, el kell mondani, hogy rézhiány esetén az aranyötvözetben lévő réz a szervezet által termelt speciális izzadmány révén egyszerűen kioldódik az arany mellől; az arany alatt elszíneződik az ember bőre. Nem arról van szó, hogy hamis az arany, hanem arról, hogy az illető rézhiányos, és szervezete „rájött”, hogy az arany ékszer hasznosítható rézforrás.

Hozzáteszem, hogy ha Voll-készülékkel mérem a szervezet energetikai állapotát, nagy különbség tapasztalható aszerint, hogy valaki viseli-e vagy sem az arany, ezüst vagy más fémből készült ékszereit, fémkeretes szemüveget, fémszíjas karórát. Ezek a fém ékszerek ugyanis zárlatolnak, tehát gátolják az ember saját elektromágneses tereit. Ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy az ékszereit csakis alkalomra viselje, ne aludjon, ne dolgozzon úgy, hogy magán tartja őket, csupán alkalmanként néhány órára vegye fel.

Minden fémtárggyal így áll a dolog, amit magukra aggatnak az emberek. Bár a nem elektromos vezető gyöngyöket, a drága- és féldrágaköveket nyugodtan használhatják.

 Egy példát említek. Megjelent a rendelőmben egy magyarul jól beszélő asszony, aki Ausztráliából érkezett. Rákot diagnosztizáltak nála, és hazajött megvizsgáltatni magát. Amikor belépett, megdöbbenve láttam, hogy kilónyi ezüst ékszer van rajta. Egyértelmű volt, hogy erősen vonzódik hozzájuk. Kérdésemre, hogy miért hord ennyi ékszert, azt felelte: - Lánykorom óta ez a hobbim, még éjszaka sem válok meg tőlük. - Akkor lehet, hogy ennek köszönheti a betegségét - válaszoltam. A Voll-készülék a középső ujján a vezetőképességet mérve csupán 10-es értéket mutatott, ezért kértem, hogy vegye le az ékszereit. Percek múlva már megfelelő, 70-es értéket mértem, tehát megindult az energiaáramlás. Ahol energiahiány van a szervezetben, megszűnik a védelem, és támadnak a különböző betegségek. Minél nagyobb a hiány, annál súlyosabb betegség lép fel. A páciens mindezt megértette, és többé nem vette fel az ékszereit… Mindez fontos összefüggésekre hívja fel a figyelmet. Hiába van a réznek, a cinknek, a szelénnek, a molibdénnek, a mangánnak és más fémeknek igen fontos szerepük - ezek mind kiváló antioxidánsok -, a vérvizsgálatok során nem térnek ki ezekre az értékekre. Pedig ha valakinek nincs elég réz a szervezetében, akkor nem történik meg a vas beépülése a hemoglobinba. Vashiányos vérszegénységnél ez alapvető összefüggés. Vagy hadd említsek egy másik példát: szelén hiányában nem képződnek a jódtartalmú hormonok.

Ha valaki eljön hozzám tanácsadásra, annak a hüvelykujja alatti domborulaton végighúzok egy rézrudat, és ha a bőre feketére színeződik, akkor rézpótlást javasolok. Ez a diagnosztizálás 10 másodpercet vesz igénybe. Ha viszont vérből végzik a rézvizsgálatot, az több ezer forintba kerül.

 

- Mi a helyzet a többi fémmel?

- Valamikor sokat foglalkoztam a magnéziummal, Rigó professzorral együtt a magnéziumtartalmú italokat - Viroma, Diviroma - kísérleteztük ki. Ennek a technológiai része az én feladatom volt, Rigó professzor pedig a klinikai vizsgálatokat irányította. Tudni kell, hogy a magnézium valósággal kiveszett a talajból azáltal, hogy az agrotechnikában a természetes alapú trágyázás helyett uralkodóvá vált a kálium-, foszfor- és nitrogénalapú műtrágya. Elromlott a talaj természetes makro-, mikro- és nyomelemállapota. Ez azt jelenti, hogy hiába eszünk sok zöldséget, abban már nem kapjuk meg azt a magnéziummennyiséget, mint régebben. A magnézium nélkülözhetetlen, vagyis esszenciális makroelem. Az orvostudomány úgy véli, hogy kb. napi 300 mg bevitelére van szükség. Szív- és érrendszeri betegségeknél hiány lép fel belőle, ami akár váratlan, előzmények nélküli szívgörcsöt és halált is okozhat. Ez történhetett Fehér Miklós futballistával is Portugáliában. Emellett a magnézium mintegy 400 enzimnek az aktivátora, oldja a simaizomgörcsöket, és még sok más funkciója is van, például elősegíti a csontosodást.

 

- Lehet, hogy ma gyakorlatilag nem létezik olyan élelmiszer, amelyben benne volna a szükséges mennyiségű magnézium?

- Talán abban a csipkebogyóban, amely márgás hegyoldalakon vadon terem, még benne van. Az egyik legjobb magnéziumforrás éppen a csipkebogyó. A magnézium kapcsán visszatérnék a már említett Velhover professzor munkásságára; ő dolgozta ki az úgynevezett applikátorokat vagy diagnosztikumokat. Az összes - a diagnózis, illetve a kezelés szempontjából szükséges - fémet mély vákuumban történő porlasztással 200-300 nanométer vastagságban rávitték egy hordozóanyagra, majd azokat meghatározott területű kis kockákra darabolták fel. Ezeket felragasztják az applikátorra, majd pedig az applikátort a bőrre, és így a szervezetre bízzák, hogy vegye fel és így jelezze a hiányokat. A változásokat 24 óra múlva értékelve meg lehet állapítani, hogy az ismert 12-15 fémből melyiket és milyen mértékben igényelte a szervezet. Ehhez igazodhat azután a komplex terápia. A szív esetében a szívkompetens mikroelemeket tartalmazó applikátorokat egyébként oda kell felhelyezni, ahol a szívünk - pontosabban annak elülső és hátsó fala - a legközelebb van a felülethez. A 12-15 mikroelem közül arra, amelyik 100%-ban az applikátoron maradt, nincs szüksége a szívnek. De amelyik részben elfogy, az már hiányzik belőle, amelyik pedig tökéletesen felszívódik, abból nagyfokú hiányt szenved. Nyilvánvaló, hogy a diagnosztikai applikátorhoz képest más lesz a szív mikroelemhiányát pótló gyógyító applikátor, hiszen azon már csak a hiányzó mikroelemek szerepelnek. Ezenkívül javasoljuk a gyógyító összetételű táplálkozást, a szükséges gyógynövényeket, a homeopátiát, és így nagyon gyorsan rendbe hozható a beteg szív állapota. Emellett megszűnnének a váratlan szívmegállás miatti gondok. Mert mindenkit fenyegethet az a veszély, hogy a nagyfokú magnézium- és más mikroelemhiány miatt a szíve hirtelen felmondja a szolgálatot.

 

- Ez szelíd módszernek tűnik, hiszen nem kell megszurkálni az embert, és valószínűleg nem is kerül sokba. 

- Az applikátorról leolvasott eredményeket ma már bevisszük egy számítógépes programba, a gép pedig egy hatoldalas, részletes terápiás javaslatot ad ki az illető részére. Biztos vagyok benne, hogy ezt a módszert széleskörűen be lehetne vezetni. A szívgyógyászok egyelőre nem érdeklődnek iránta. Én biztos vagyok benne, hogy eljön a mi időnk… Az itt vázolt módszert különben már néhány éve használjuk. A szívre alkalmazott applikátor „szívkompetens” mikroelemeket tartalmaz, de ma már léteznek „rákkompetens” és egyéb kompozíciók is.

 

- Van-e lényegbe vágó különbség abban, hogy a szervezetből hiányzó fémek a bőrön vagy szájon át jutnak be a szervezetbe? Mi ennek a kettőnek a mechanizmus-, illetve hatásbeli különbsége?

- Óriási különbség van a kettő között. Az a legjobb, ha ezek az anyagok egy biológiai szűrőn át kerülnek be a szervezetbe. Ez pedig a bőr. Mindaz, amiről eddig beszéltünk, feltételezi, hogy a fémeket a bőrön át juttatjuk be.

 

- Ez egyfajta intelligens szabályozás?

- Több annál: szuperintelligens szabályozás, vagy az lehetne. Miközben ma azt látjuk, hogy multivitamin- és multiásványianyag-pótlás ürügyén mindent beszedetnek az emberekkel, szinte az egész Mengyelejev-féle táblázatot. Emellett lépten-nyomon szintetikus gyógyszereket írnak fel gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, és ezek a készítmények olyan terhelést rónak a szervezetre, amelyet sem a máj, sem az immunrendszer nem képes kivédeni.

 

- Játsszunk el egy gondolatkísérlet erejéig azzal az ötlettel, hogy megpróbáljuk a ma kapható több százféle szintetikus gyógyszert rávinni a bőrre. Vajon melyikből „kérne” a szervezet? Azt hiszem, nagyon kevés lenne, amit felszívna belőle.

- Így van. Mi viszont a természetgyógyászati terápiákban azzal próbálkozunk, hogy bőrön át juttatjuk be a fémeket, a jódot. Itt elmondok valami fontosat a bőrről. Évtizedekkel ezelőtt szembesültem olyan esetekkel, amikor a kertészetben használt gyomirtók, növényvédő szerek a permetező traktoros halálát okozták. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok során kiderült egy nagyon fontos összefüggés. Ismeretes volt, hogy a bőr szemipermeábilis, vagyis félig áteresztő rendszer: belülről kifelé működik, miközben kívülről befelé semmit sem vesz fel. Csakhogy amikor az ember elkezd izzadni, és a verejtékcsatornák megnyílnak, a rendszer nyitottá válik, amikor pedig a rendszer kezd lehűlni, megszűnik az izzadság kifelé áramlása, de a csatorna nyitva marad. Igaz, csak rövid ideig; pillanatokig tehát a bőr úgy viselkedik, mintha nyitott seb lenne, kicsiny vákuumszivattyúhoz hasonló. Képzeljük el, hogy valaki hosszabb napozás vagy szauna után, jól megizzadva, beugrik egy medencébe vagy tóba, amelyben szennyezett víz van. Ilyenkor a verejtékcsatornán keresztül mélyen az irharétegbe áramlik minden toxikus szennyanyag, ami a vízben van. A lényeges az, hogy a különféle terápiákban nagy lehetőség nyílik a hatóanyag-bevitelre. Ha valakit megizzasztanak, utána a bőrére viszik a hatóanyagot, akkor a bőrön át több anyagot vagy nagyobb koncentrációban lehet bejuttatni a szervezetbe, a kitüntetett helyekre, mint ahogy azt eddig feltételeztük. Ez „a jövő zenéje”, csak fel kellene ismerni az alkalmazás előnyeit (kozmetika).

(Természetgyógyász Magazin Online, 2005. január)