Amikor Leif Eriksson és más legendás viking felfedezők messzire merészkedtek az Atlanti óceánon, messze a partoktól, amik segíthettek volna nekik a helyzetüket meghatározásában, volt egy titkos fegyverük, egy drágakő: az iolit. A kő vékony darabkáit polárszűrőként használták. Ha keresztülnéztek egy iolit lencsén, képesek voltak meghatározni a Nap pontos pozícióját, és így biztonságosan elnavigálni hajójukat az Újvilágba és vissza.

Az iolit eme tulajdonsága, ami ilyen értékes volt a vikingek számára, az a kő extrém pleokroizmusa (többszínűsége): azaz a drágakő különböző irányokból másféle színt mutat. Egy köbös csiszolású iolit többé-kevésbé ibolyakék színűnek látszik, majdnem, mint a zafír, egyik oldalról, a másikról tiszta, mint a víz, a teteje felől pedig méz sárga.

Az iolit neve a görög 'ion' szóból ered, ami ibolyát jelent. Ha megfelelően van csiszolva, általában liláskék színe van, egy enyhe lágysággal a színében, ami igen vonzóvá teszi. Az iolit viszonylag kemény drágakő, de óvni kell a fizikai behatásoktól.